Június 11-én a szabadonbalaton által szervezett két slowwalk-kal, vagyis lassú, performatív tájbejárással folytatódott a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM című, a tudomány, a művészet és az ökológia határterületét érintő projekteket bemutató eseménysorozata.
A kisdörgicsei Kű-völgyből induló programok a befogadók tudatát, testét és érzékelését kiélesítve arra ösztönözték őket, hogy újfajta figyelemmel forduljanak a balatoni ökoszisztémák felé. A képzőművészek, textiltervezők, táncpedagógusok, ökológus-etnobiológus, valamint geológiai és barlangtani kutatók közös munkájaként a nézők aktív részvételével megvalósuló tájbejárások a mikro- és a makroszint között teremtettek kapcsolatot: a júniusi hétvégén így megismerkedhetünk többek között a fás legelők sajátosságaival és jelentőségükkel, az állattartás és a vetőmagok vándorlásának összefüggéseivel, a balatoni biodiverzitás megőrzésének lehetőségeivel és Kisdörgicse környékének geológiai sajátosságaival.
A rövid bevezetőt követően elsőként a szabadonbalaton (Berecz Diána, Bozzai Dániel, Bubla Éva, dr. Vári Ágnes, dr. Zlinszky András, Fülöp Bence) Slowerálos legelőlenyomatolás sétájára indultunk el. A szervezők kérésére, hogy jobban el tudjunk mélyedni az élményben, a sétán mellőztük a telefonhasználatot: bár a festői táj és a sétán tapasztalható különös jelenetek láttán talán mindannyiunkban felötlött, hogy megörökítsünk és rögtön kiposztoljunk egy-egy pillanatot valamelyik közösségi médiaplatformra, mégis szerencsés volt, hogy a résztvevők eleget tettek ennek a kérésnek a tudatos jelenlét kialakításának és fenntartásának érdekében. A lassú séta többek között éppen erre, a konstans figyelemgazdagságból való kilépésre inspirál; a városi környezetből ritkán szabaduló kultúrafogyasztókra így igazán üdítő hatást gyakorolhatott ez a két, egyenként 2-3 órás program.
A “haszontalan” és céltalan tevékenységként végzett séta napjainkban már-már felesleges időtöltésnek számít: pedig ez a térbeli és gondolati mozgásforma tudósok, filozófusok és költők számára (gondoljunk Kantra, Rousseau-ra vagy Szókratészre) is megtermékenyítően hatott. Mondhatnánk azt is, hogy a séta folyamán maga az út, a folyamat a cél, melynek során részévé válhatunk a környezetnek, elvegyülhetünk a tájjal, a helyváltoztatás pedig egyfajta intellektuális utazás kerete lehet. Más ez, mint az urbánus kószálás – a flaneur alapvetően a látáson keresztül fedezi és térképezi fel a várost; miközben lófrál, szemrevételezi a nagyvárost, vagy ha éppen leül egy kávéházban vagy egy padon, hagyja, hogy a város elhömpölyögjön előtte. A tájban való sétálás érzékszervi értelemben egy ennél kitettebb és összetettebb benyomás: ezt különösen a SVUNG és Korbély Barnabás geodiverz kőzettúráján tapasztalhattuk meg, ahol az öt ismert érzékszerven túl még a hő- és egyensúlyérzékelésünk is szerepet kapott.
A Slowerálos legelőlenyomatolás séta egy, a figyelmet a villanypásztorok negatív hatására felhívó pop-up karámban vette kezdetét néhány szelíd, majd egyre szertelenebbé váló bárány társaságában. A bárányokat a szabadonbalaton csapata és további közreműködők sajátos kosztümökbe – slowerálokba – öltözve formálták meg. Az öltözékeket a szabadonbalatonnal együttműködve Schuller Mária és Vértesi Borbála készítették: a különféle természetes anyagokból (jutából, gyapjúból és pamutból) összeöltött frappáns szettek a séta során, ahogy a bárányok a mezőn görögve és egymást kergetve közlekedtek, lassanként megteltek a környezettel; a táj hordalékaként rájuk tapadt a sár, beléjük ragadtak különféle növények és magok, éppen úgy, ahogy a legelés során maguk az állatok is “utaztatják” a magokat területről területre, a tájat mesterséges módon lehatároló villanypásztorokkal ellentétben elmosva a területek közötti határvonalakat. A kaszáló közötti ösvényen továbbhaladva egy kis, ligetes erdőszakaszhoz értünk, a séta szakmai anyagát kidolgozó Varga Anna etnobiológus itt a fáslegelő fogalmával ismertette meg a résztvevőket. A fáslegelő az ember tudatos legelő- és gyepgazdálkodása nyomán létrejövő, erdő és gyep közötti átmeneti élőhelytípus, természetközeli és magas gazdálkodási értékekkel bíró területet, mind a zártabb erdőt és a nyíltabb gyepi jelleget kedvelő állat- és növényfajok otthona. A finomléptékű, tudatos gazdálkodás során és a legelő állatok hatásával együtt alakulnak ki ezek a ligetes, átmenetiséget jelentő élőhelykomplexumok, melyet alapvetően meghatároznak a látható és láthatatlan határok is. Bár jogi értelemben még mindig nem egyértelmű fogalom a fáslegelő, a biodiverzitás növelésében betöltött szerepe vitathatatlan.
A séta során viszonylag kis, mégis különösen változatos területet jártunk be, a tájjal való ismerkedésben pedig szervesen támogatták egymást a frontális tudásátadás epizódjai és a befogadókat bevonó és aktivitásra ösztönző programelemek. A résztvevők a séta során például kis kártyákat is kaptak, melyeket kvázi természethatározóként is használva lehetett beazonosítani a dombokat borító vadkakukkfüvet és az erdei szamócát, amiből falatozhattak is a sétálók. Éppen dél magasságában értünk a delelőre, vagyis a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által természetvédelmi kezelés részeként helyreállított fáslegelőre – itt szó szerint a bőrünkön érezhettük a legelő területén elszórt néhány fa jelentőségét: delelő tetején lévő, összefüggőbb ligetes részen nemcsak az árnyéknak örülhettünk, hanem a több fokkal hűvösebb hőmérsékletnek is. Figyelmünket egy egyéni gyakorlat formájában a legelő fáira irányítottuk és frottázsokkal archiváltuk az élményt. A közönség száma ideális volt, így alkalom nyílt arra, hogy a séta végig fesztelen hangulatban teljen és a résztvevők nyitott és biztonságos környezetben osszák meg egymással benyomásaikat és szabad asszociációikat a séta során és a sétát követően. Mészáros András és Varga Anna beavattak bennünket a területtel kapcsolatos jövőbeli tervekbe, valamint az ökoszisztéma-menedzsment gyakorlatába és dilemmáiba.
A fáslegelővel való ismerkedésben megfáradt vándorokat a szabadonbalaton piknikje várta, a két séta között így “belsővé tettük a környezetet”: a helyi gyógynövényekkel fermentált frissítők, a dörgicsei piacon beszerzett kovászolt kenyér, az év első cseresznyéi és a fáslegelő melletti kecskefarm által helyben készített sajtok és kefir végképp összekapcsolta a testet a tájjal. Az elfogyasztott élelem egy része a helyi mikróbákkal közös “munka” eredménye, a talaj sajátos ásványi szerkezete és a lokális mikroklíma az uzsonna végére nem csupán absztrakt fogalmak maradtak, hanem szituált, helyhez kötött tudásunk részeivé váltak. A közös falatozás, valamint a kőzetsétát követő közös teázás mint kötetlen rituálék magától értetődő keretet biztosítottak a megtapasztalt élmények megosztására, megvitatására, eszmecserére az alkotók és a közönség további tagjai között.
A délután a SVUNG Kutatócsoport (Borsos Luca, Szemessy Kinga, Trömböczky Napsugár) és Korbély Barnabás Geodiverz kőzettúrájával folytatódott. A séta a tudatos jelenlét kialakítását célzó játékokkal, a testben lévő feszültségek feloldásával, az elme figyelmének koncentrálásával és felszabadításával kezdődött. Ebben az ellazult, de a látáson túli érzékszerveket - különösen a hallást, a tapintást, a szaglást - aktivizáló állapotban indultunk a Kű-völgy felé, hogy formai, testi és gondolati kapcsolódásokat keressünk saját létünk és testünk, valamint a minket körülvevő és csontjainkon és a testben hordozott kövek miatt tulajdonképpen bennünk is lévő kövületek között. Puha mohaszőnyeget érintettünk, hűvös sziklára hajoltunk, testformák és tájformák közötti analógiákra bukkantunk. Mindkét séta alkalmat teremtett arra, hogy visszarendeződjünk abba az alapvetésbe, hogy ember és környezete nem választható szét egymástól, mint ahogy a “természet” vagy a “táj” létezői sem egymagukban állnak, hanem fajok összességei, asszemblázsai (multispecies assemblages), amelyek egymás által, egymáson keresztül teremtődnek meg (intra-action). A kőzetek és a Föld lassú idejével való ismerkedés az ember jelenlétét és az antropocentrikus világképbe vetett hitünket is viszonylagossá tette.
A két séta “kísérleti” volt abban az értelemben, hogy kreatív alkotók és tudományos kutatók párbeszédén és együttműködésén alapult. Ez a munkamódszer mindkét fél részéről rugalmasságot és nyitottságot feltételez, a két sétát megtapasztalva nem fért kétség ahhoz, hogy a szabadonbalaton csapata, Varga Anna, Mészáros András, valamint Korbély Barnabás és SVUNG tagjai nemcsak elfogadták ezeket a “játékszabályokat”, hanem tudatosan törekedtek arra, hogy a két terület termékeny párbeszédbe elegyedjen, és kölcsönösen kíváncsiak voltak arra, hogy a művészeti és tudományos munkamódszer hogyan tud újfajta, tényeken alapuló, mégis szomatikus, tapasztalati tudásokkal gazdagodva szokatlan befogadói pozíciókat eredményezni.
A peripatetikus szellemben telt júniusi szombat délutánt követően a szabadonbalaton csapata tovább dolgozik majd a séta formátumával; az augusztus végi Balatorium Ökológiai hétvégén a Slowerálos legelőlenyomatolás mellett további alkotók kalauzolják majd az érdeklődőket földön, vízen és a levegőben, és biztosítanak lehetőséget arra, hogy tudatos jelenléttel forduljanak többek között a gombák és a madarak a balatoni ökoszisztémában betöltött szerepe felé.
szöveg: SZJ/szabadonbalaton
fotó: Zellei Boglárka/szabadonbalaton/2022
Közzétéve: 2022/07/04
