Interjú Dr. Jordán Ferenc biológussal, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet korábbi igazgatójával
Sokat foglalkozik a hazai természetvédelem helyzetével, mi a legfontosabb kérdés, amivel ön szerint foglalkozni kell?
Szerintem sokszor nem a lényeggel foglalkozik a természetvédelem, a szakmai szempontokat felülírják az adminisztratív szempontok. Nagyon gyakran a ritka fajok és élőhelyük védelme körül forog minden, ahelyett, hogy a fontos fajokra és a fontos folyamatokra koncentrálnának. Az egyenként védett hüllők vagy kétéltűek helyett inkább azt érdemes nézni, hogy hogyan működik a Balaton mint egész tavi ökoszisztéma: hogyan működik a tápanyagforgalom, a lebontás, a produkció? Sokkal izgalmasabb, hogy hogyan működik maga a rendszer, mint hogy egy bizonyos hal vagy madár hogy érzi magát.
Mire lenne akkor érdemes inkább koncentrálni a ritka fajok vagy az ő élőhelyeik védelme helyett?
A Balaton-monitoring jelenleg is inkább az indikátor fajokról szól, azonban sokkal inkább a rendszerszintű indikátorokra kellene figyelni. A tihanyi kutatóintézetben olyan integratív modellek elkészítésén dolgozunk, amelyekkel rendszerszinten lehet monitorozni a tavat. Ilyenek vannak, máshol használják is őket. Nem az a jó irány, ha különböző mutatókkal írják le a halak, az alga vagy a nád állapotát, hanem az, ha a komplex tápanyagciklusok hatékonyságát tudják jó mutatószámokkal kifejezni.
Mennyi idő alatt készülhet el egy ilyen modell?
Fél év-egy év alatt össze lehet állítani egy ilyen modellt. Onnantól már csak finomítani kell friss felmérésekkel.
Az ökológiához kapcsolódóan ma már rengeteg fogalom közkézen forog, de hogy látja: melyek azok, amelyeket a közbeszédben teljesen helytelenül használnak?
Szerintem sok félreértés övezi az invazív fajok kérdéskörét. Egy természetvédő általában két fő problémát szokott említeni manapság: az egyik az, hogy kihalnak egyes fajok, a másik pedig az, hogy invazív fajok jelennek meg. Érdemes azonban ehhez is más szemléletmóddal közelíteni. Én azt gondolom, hogy ha a tó (vagy egy erdő) szintjén nézzük, akkor a globális változásokra a tó mint rendszer azt a választ is adhatja, úgy is védekezhet, hogy lassanként lecseréli a fajkészletet. Ilyen értelemben a kihalás is, meg az invázió is sokkal inkább a megoldás, mint a probléma része. Az ökoszisztéma alkalmazkodását kellene sokkal jobban megértenünk. A közbeszédben ebből legfeljebb az invázió meg a kihalás van benne. És pont ez a baj. Tehát a kettő együtt pontosan azt segíti, hogy maga a rendszer alkalmazkodjon. Persze nagyon fontos, van-e elég idő arra, hogy az új fajok összecsiszolódjanak egymással. A fő gond éppen a változások gyorsasága, mert ilyenkor nincs elég idő erre.
A fenntarthatóság fogalma ma minden tudományos és nem tudományos területen is felkapottnak számít. Erről mit gondol?
Eleve külön kell választani a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés kérdését. A fenntartható fejlődést csak úgy lehet ökológiai szemmel megvalósítani, hogy ha a minőségben van a fejlődés és nem a mennyiségben. Ez igaz a Balatonra is, nemcsak a bolygóra. Ha viszont csak a fenntarthatóságról beszélünk, akkor az valóban az egyik kulcsfogalom. Egy zöld megoldás is csak akkor lehet sikeres, ha gazdaságilag fenntartható. Senki nem akar olyan zöld megoldást, amitől elszegényedik és üres lesz a pénztárcája. A fenntarthatóság legfontosabb üzenete röviden az, hogy a környezeti problémákat nem tudják megoldani az ökológusok sem, meg a szociológusok sem, meg a közgazdászok sem egyedül. Csak együtt.
Ha a fenntarthatóságot nézzük, akkor ebből a szempontból vajon hány embert bírna el a Balaton?
Nagyon nehéz itt becsülni! Mondjuk a mostaninak a negyedét-ötödét? De ezt inkább kérdezem, mint mondom. Ha viszont a szezont 12 hónapra szét lehetne húzni, mint régóta szeretnék sokan, akkor az kis túlzással még filozófiai szempontból is segítene felfogni a városi nyaralóknak azt, hogy az a tó mindig ott van - nemcsak akkor, amikor nekünk szükségünk van rá.
Közzétéve: 2021.02.01.
Fotó: Krisztina Papp on Unsplash
