Ökológia és Művészet

A művészetekben a kezdetektől fogva meghatározó helyet tölt be a természet, az ökológiai szempont expliciten azonban csak az elmúlt hatvan évben van jelen a nyugati művészetelméletben és gyakorlatban. A művészet és ökológia kapcsolódási pontjainak tekintetében nem léteznek egyértelműen elválasztható műfaji, fogalmi és gyakorlatbeli határok; a művészet és ökológia tágabban értelmezve többféle művészeti kísérletet és szándékot foglal magában, melyek mentén egy tágabb és szűkebb szempontrendszer állítható fel a művészeti projektek ökológiai jellege vonatkozásában.

Fogalmi keretek és gyakorlati példák

A 60-70-es években jelentősebb paradigmaváltást jelölő land art a mai napig jelen van a kortárs gyakorlatokban is. A korai land art törekvések kiléptek a galériatérből, s a természeti környezet ihletett átformálását, a természeten végzett változtatást kísérlték meg.(1) E munkák esetében ugyan a művészet kereskedelmi termékké válásával való szembeforduláson túl bizonyos alkotások értelmezhetőek a természet helyreállítására tett kísérletként is (pl. Alan Sonfist: Time Landscape, Dénes Ágnes: Tree Mountain), legtöbbször vagy nem töltik be ezt a funkciót, vagy annak valós ökológiai igényeit nem veszik figyelembe, mint például a biodiverzitás szükségessége,(2) vagy akár komoly ökológiai károkat hagynak maguk után (pl. Christo munkássága). Emiatt a hagyományos értelemben vett land art munkák nem kapcsolódnak az itt felvázolt ökológiai szempontrendszerhez, a vele rokon environmental art (3) (vagy környezetművészet) azonban lebomló, gyakran helyben talált anyagokkal dolgozik - növényekkel, kövekkel, természeti elemekkel, a földdel -, és az anyaghasználat értelmében jellemző rá az ökológiai tudatosság. Témáját tekintve nem ökológiai folyamatokra, kihívásokra fókuszál, anyaghasználta révén viszont lazábban kapcsolódhat egy ökológiai szemléletű művészeti projekthez, célszerűbb azonban más eszközökkel vagy munkaformákkal ötvözni. A land art és environmental art munkák is társíthatóak olyan más kezdeményezésekkel, amik mintegy fizikai teret biztosítanak ökológiai fókuszú tevékenységek vagy szemléletformáló eszközök számára.(4) Jelentheti ez egy hely-specifikus installáció vagy építészeti elem létrehozását (pl. AU Workshop, Elena Redaelli, Hello Wood, Lee Kuei-Chih, Szabó Réka, Taiwan East Coast Land Arts Festival)

Az ökológiai x kulturális koncepció VEB 2023 kapcsán a fókusz azokra a művészeti törekvésekre irányul, melyek a természetet már nem csak az alkotás témájaként, helyszíneként, anyagaként értelmezik, hanem figyelembe veszik és reflektálnak annak ökológiai aspektusaira, igényeire, kihívásaira. Az ehhez szorosabban kapcsolódó ecological art, vagy a magyarban kevésbé használatos ökológiai művészet sokszínűsége miatt többféleképpen definiálható, meglehetősen diverz gyakorlatok gyűjtőneve, amelyek különbözőségük ellenére, társadalmi-ökológiai elkötelezettségük mentén mégis kapcsolódnak egymáshoz. 

A kevésbé materiális, elméleti síkon operáló munkák a diskurzusban látják az emberi tudatosságra és a szemléletváltás fontosságára ébresztés eszközét, melynek cikkek, olvasókörök, szimpóziumok, terepgyakorlatok adnak teret (pl. Trafó: Hangover Reading Club, xtro realm csoport: extrodæsia, Klímaképzelet Reader).

A műtárgyalapú, különböző médiumokat használó galériás munkákban is (installáció, film, stb.) megjelenhet az ökológiai tényező, akár témaválasztás, akár anyaghasználat szempontjából (pl. Amar Kanwar: The Sovereign Forest, Ex-Artists collective: Ínségeledelek, Freund Éva: Crossing Paths, Gosztola Kitti: Ruminatio, Horváth Gideon: i put my hand into a beehive, Kaszás Tamás: Council of the Plants, Markus Hoffmann: Nucifera Mechamorphosis, Moon Kyungwon and Jean Joonho: El Fin del Mundo, Michal Mitro: Untitled Geopoetics, Olafur Eliasson: Algae Window, Paulo Tavares: Non-human Rights, Süveges Rita: out of control, Tue Greenfort: Exceeding 2 Degrees, xtro realm csoportos kiállítás). Ezek a munkák azonban egy szűk, kiállításlátogató réteget képesek megszólítani, helyszínükből adódóan nehezebb a szélesebb társadalmi rétegek bevonása. A kiállítóhelyek persze otthont adhatnak szemléletformáló interaktív munkáknak is, amik bevonásra törekednek (pl. Bubla Éva: Lélegzésre Kijelölt Hely, Pei Ying Lin: Viropholia), vagy igénybe vehetnek  nem kizárólag galériákat és múzeumokat, hanem természettudományi, oktatási intézményeket kulturális-művészeti programok lebonyolítására (pl. ÉrTEM Művésztelep a gömörszőlősi Ökológiai Intézetben, OFF Biennále 2 a Svábhegyi Csillagvizsgálóban).

Folytatás itt.

Bubla Éva/ szabadonbalaton 

Közzétéve: 2020.01.28.

Képek: 

(1) Olafur Eliasson: Algae Window, 2020. Fotó: Franca Candrian

(2) Lee Kuei-Chih: Cheng Long Shelter, 2018. Fotó:

(3) Bubla Éva: Lélegzésre Kijelölt Hely, 2019, Galeri Nasional Indonesia. Fotó: Ana Setyardyana Putri

Jegyzetek: 

(1) Gee, Gabriel N. – Vogelaar, Alison ed.2019. Changing Representations of Nature and the City. The 1960s-1970s and Their Legacies. Routledge

(2) Demos, T.J. 2016: Decolonizing Nature. Contemporary Art and the Politics of Ecology. Sternberg Press

(3) Nem azonos a magyarban használt, leginkább környezetszobrászatként fordított environmenttel. Az environment az emberi környezetnek olyan művészi szándékú átalakítását jelenti, aminek lehetnek szobrászati vonatkozásai, de egyrészt nem feltétlenül, másrészt nem csak a klasszikus szobrászati eljárásokkal. Az emberi környezet szinte bármilyen természetű, viszont nem gyakorlati és nem haszonelvű térbeli alakítása, plasztikai átrendezése érhető alatta. Forrás:  https://artportal.hu/lexikon-szocikk/environment/

(4)  Az 1990-es évektől kezdve jelen van egy, az anyaghasználat szempontjából teljesen ellentétes megközelítés. Egyre több a (le nem bomló műanyag) hulladékanyagokat felhasználó kezdeményezés mint az újrahasznosítás fontosságát hangsúlyozó akció, melyre a trash art gyűjtőnevet használják. A trash art kezdeményezések azonban már jóval hamarabb megjelentek - gondoljunk csak a ready-made objektekre, a pop artra, trashmozikra -, melyek a korszak kanonikus és esztétikai normáin kívül estek, azonban az utóbbi évek hulláma megfosztotta a kifejezést szimbolikus minőségétől, és azt szó szerintivé tette: az alkotások valaminek a hulladékaiból készülnek, és nem a kortárs művészet keretein belül válnak láthatóvá. (Hermann Veronika “A szemét mint metafora. Trash art, amatőrizmus és popkultúra” In ÚjMűvészet. 2020. november 25. ) Mivel e kezdeményezések a fenntarthatósági problémák társadalmi-gazdasági dimenzióihoz kapcsolódnak (fogyasztói szokások környezeti hatásai, hulladéktúltermelés), nem ökológiai kérdésekre reflektálnak, így e gyakorlatokra nem térünk ki részletesen jelen munka keretében.